MÁRCIUS 20. AZ EGÉSZSÉGES SZÁJ VILÁGNAPJA- SEGÉDLET FOGORVOSOK SZÁMÁRA

 

A WHO döntése szerint az Egészséges Száj Napja március 20.-ra esik. Ilyenkor a Magyar Fogorvosok Egyesülete az Országos Szakfelügyelettel, a Magyar Orvosi Kamara  Fogorvosi Tagozatával, valamint a  Fogorvostudományi Karokkal együtt, közös szervezésben a fogorvos kollégák, a dentálhigiénikusok, és a klinikai fogászati higiénikusok fokozott prevenciós tevékenységet fejtenek ki.

Prevenciós fegyvertárunkat ki kell egészítenünk a modern eszközök és lehetőségek alkalmazásával. A média használata mellett támaszkodnunk kell a közösségi média nyújtotta lehetőségekre. Vannak generációk, akiket kizárólag ezekkel az eszközökkel tudunk elérni. Az új eszközök, módszerek közül kiemelkedően fontos a telemedicína, teledentisztry lehetőségeinek kiaknázása.

Összefoglalva tehát arra kérjük a magyarországi fogorvos-társadalmat, hogy példamutatóan vegyenek részt prevenciós rendezvényeinken önállóan is támogatva törekvéseinket!

A Magyar Fogorvosok Egyesülete segítséget ajánl kollégáink számára.

 

Kísérje figyelemmel a Magyar Fogorvosok Egyesületének Facebook-oldalát, valamint Instagram oldalunkat a március 16-át követően, és megosztásokkal Tegyünk Együtt az Egészséges Mosolyért!

Az MFE facebook-oldalának kedvelésével és követésével március 16-20 között talál figyelemfelkeltő üzeneteket, melyek webes terjesztésével a vírushelyzet által még fokozottabban jelen lévő „digitális világ” figyelmét közösen hívhatjuk fel az egészséges száj, az büszke mosoly fontosságára.

Összefoglalásképpen, mit tehet ezen célból?

  1. Kövesse az MFE facebook oldalát, a fogorvosiszemle Instagram oldalt, és megosztásokkal segítse az üzenetek terjedését! Megosztásaiban használja a #-eket, és jelölje meg fogorvos ismerőseit, tanítványait, hogy a posztok minél szélesebb körben láthatóak legyenek!
  2. Cserélje le Ön is Facebook borítóképét az alább letölthető képek egyikére, így ebben az időszakban még inkább figyelemfelkeltő lesz. A képet az MFE facebook oldalán kép formátumban is megtalálja!
  3. Látogasson el az FDI WOHD weboldalára, ahol angolul és számos más nyelven válogathat az egészséges száj napjára tervezett anyagok közül: ezeket letöltve szabadon használhatja rendelőjében, weboldalán, a közösségi médiában az Ön által választott nyelven
  4. Egy perc alatt hozza létre saját fotójával keretezett mosolyát az FDI online alkalmazásával, majd ossza meg a közösségi média felületein! Ösztönözze ismerőseit ugyanerre! 

Ezen kívül mobileszközén a Facebookon és Instagramon filtereket is alkalmazhat:

Facebook-filter: https://www.facebook.com/fbcameraeffects/tryit/1993796857437562/

Instagram-filter: https://www.instagram.com/ar/1993796857437562/

 

  1. Látogassa meg ezt az oldalt (MFE weboldala) alkalmanként, és töltse le a magyar nyelvű figyelemfelkeltő anyagainkat.

 


Itt találhat és kimásolhat készre fogalmazott poszt szövegeket, melyeket gyorsan közzé tehet közösségi média felületein!

 

  • A Szájüregi megbetegedések közel 3,5 milliárd embert érintenek világszerte. Az Egészséges Száj Világnapján fogjunk össze, hogy minél több emberhez eljusson a következő egyszerű, ámde erőteljes üzenetet: Tegyünk Együtt az Egészséges Mosolyért! nem csak szánk egészsége érdekében, hanem az általános egészségi állapotunkért is. #MFEHDA #MouthProud #WOHD22

 

  • Rengeteget tudunk tenni azért, hogy csökkenteni tudjuk a szájbetegségek kialakulásának kockázatát, akárcsak más komoly egészségügyi problémákat. Tegyél te is azért, hogy ösztönözd a pácienseket és a környezetedet, hogy minél tovább megőrizhessék egészséges mosolyukat. #MFEHDA #MouthProud #WOHD22

 

  • A Fogorvosok Világszövetségének (FDI) új, 3 éves kampánya  „Az Egészséges Mosolyért” nevet kapta, amit az Egészséges Száj Világnapja népszerűsítéséért indítottak el. Azt szeretnénk, hogy ez változásra késztessen, cselekvésre ösztönözzön, ezáltal célunk a jobb egészség elérése. De mit is érne mindez a szájegészségügyi szakemberek támogatása nélkül. Te mit fogsz tenni az Egészséges Száj Világnapjáért? #MFEHDA #MouthProud #WOHD22

 

  • Több mint 530 millió gyermek szenved tejfogaik fogszuvasodásától, ami fájdalomhoz, fertőzésekhez, fogvesztéshez és elveszett iskolai órákhoz vezethet. Az Egészséges Száj Világnapján tegyünk azért, hogy felvehessük a harcot a fogszuvasodás ellen. #MFEHDA #MouthProud #WOHD22

 

  • Az Egészséges Száj Világnapján arra buzdítunk, hogy tégy te is Az Egészséges Mosolyért. A száj megfelelő egészségének fenntartása hozzájárul a hosszabb, egészségesebb élethez #MFEHDA #MouthProud #WOHD22

 

  • A Fogszuvasodás megelőzhető állapot, mégis emberek milliói szenvednek tőle. Tégy te is az Egészséges Mosolyért. Más szóval, gondoskodj mosolyodról és vigyázz rá. Te mit fogsz tenni Az Egészséges Mosolyért az Egészséges Száj Világnapján? #MFEHDA #MouthProud #WOHD22

 

  • Tegyünk együtt Az Egészséges Mosolyért. A megfelelő otthoni szájápolási rutin kialakítása és a rendszeres fogorvosi ellenőrzések kulcsfontosságú lépések a szájüregi és teljes egészségügyi állapotunk megőrzése érdekében. #MFEHDA #MouthProud #WOHD22

 

  • A száj egészsége létfontosságú az általános egészségi állapot és a közérzet szempontjából. A jó hír az, hogy a száj egészsége megőrizhető azáltal, hogy tisztában vagyunk a lehetséges kockázati tényezőkkel és lépéseket teszünk afelé, hogy a betegségeket megelőzzük. Az idei Egészséges Száj Világnapján tájékozódj, hogy aztán tegyél a saját és mások egészsége érdekében is. #MFEHDA #MouthProud #WOHD22

 


Az alább látható letölthető csatolmányok listájából is választhat magyar nyelvű anyagokat, melyek nyomtatva, plakátként is alkalmazhatóak akár rendelőjében.

 

Az alább letölthető tartalom:

 

  • Facebook borítókép (2 féle)

facebook_cover1

facebook_cover2

  • Poszterek (4 db) felnőtt és gyermek közönség részére (A4-es mérethez megfelelőek, de közösségi médiában is használhatóak)

poszter_1_fogmoshód

poszter_2_gyermek

poszter_3

poszter_4

  • Tájékoztató kiadványok (2 A4-es oldalnyi információ, hasznos tanácsok, több témában)

Tájékoztató_jórutin_1,2 (két oldalas!)

Tájékoztató_egészségestest_1,2 (két oldalas!)

Tájékoztató_koránkezd_1,2 (két oldalas!)

  • Facebook vagy Instagram poszt (1 képből álló, többféle üzenettel):

poszt 10_fogorvos

poszt 2_kulcs

poszt 13_édes

poszt 4_fogszuvasodás

poszt 5_társalgás

poszt 9_fogmosás

poszt 6_számít

poszt 7_rajtunkmúlik

  • Kulcsfontosságú üzenet (2 oldalas, Facebook posztnak kiváló)

kulcsüzenet_útközben 1,2 (figyelem, két oldalas!)

kulcsüzenet_FogmosHód 1,2 (figyelem, két oldalas!)

kulcsüzenet_Főnök 1,2 (figyelem, két oldalas!)

gif8_közös

gif10_őrizze

gif5_bátran

gif4_egyszerűrecept

  • Rajzkeret, színező gyermekeknek (2 darab)

  • Hirdetés (A4 álló, de használható posztként is)

  • Instagram történet

  • Az Egészséges Száj Napja logói

 

 

A letölthető anyagok létrejöttéért köszönetet mondunk az FDI-nak, a Szegedi Tudományegyetem orvos- és egészségtudományi szakfordító tolmács képzésen tanuló első éves hallgatóknak, valamint Tóth-Csordás Alexandra grafikusnak (BoHo graphics and design).

 

magyar